2016. december 20., kedd

X. Szjg találkozó 2016. 2. nap

X. Szjg találkozó 2016. 2. nap

Volt szerencsém eljutni 2016. 12. 18.-án a Leiner Laura, jobban mondva a X. Szent Johanna Gimi találkozóra. A helyszín Budapesten az Akvárium Klub volt. 

A program:
Amikor megérkeztünk a barátnőmmel, rengeteg csúnya pulcsis lány között találtuk magunkat.
Először hosszú sor fogadott minket, ami a ruhatárhoz vezetett. 
A ruhák leadása után, kicsit az időben megcsúszva, de egy nagy teremben elkezdődött az egész találkozó. 
A színpadon megjelent Leiner Laura és Hegyi Roli, akik az egész napot vezényelték. 
Az első programon párosával, csoportosával papírlapot kaptunk, ami Laura könyveihez kapcsolódó szókereső volt.
/Bevallom, ez a része unalmasnak indult. Nem mondom, hogy rossz volt, de jónak és szórakoztatónak sem találtam./
Ezután jött a tánc Kurucz Benjivel. Nagyon tetszett, jó hangulatban telt. (Az egyetlen bajom, hogy nem volt helyem, így a táskák és az oszlop előtt kellett táncolnom, de ez mellékes.) Egyébként maga a tánc tetszett. Volt egy társa Benjinek; Ádi. Ádi az egész találkozó alatt hatalmas számnak számított, a lányok - nem, nem túlzok - sikongattak érte és már úgy érződött, hogy Ádi Justin Bieber 2. 
A tánc után jött a kihívás, ahol a mannequinchallenget csináltuk meg. Aki nem tudja, ez a kihívás arról szól, hogy a képen, vagyis a videón mindenki mozdulatlan, "megfagy". Nagyon élveztem, mert még nem csináltam ilyet, úgyhogy jó volt, hogy itt, Leiner Laurával és a sok könyvmollyal csinálhatjuk meg először. 

Ezután jött, a nap, számomra legérdekesebb pontja, a kérdezz-felelek Leiner Laurával.
Hát hogy én mennyire pozitívan csalódtam Laurába. Eddig is imádtam, de most... Hihetetlenül aranyos, élettelteli, kedves, vicces, humoros. Nem politikus hangnemű, hanem felszabadult, laza, néha vicces válaszokat adott. Annyira tetszett a hozzáállása, a tanácsai, a válaszai. Annyira korrekt. Elmondani nem tudom, hogy mennyire szeretem Leiner Laurát. Eddig is szerettem, de most mégnagyobbat nőtt a szememben. Hihetetlen volt, hogy ott áll és beszél előttem Cortez, Nagy Márk, Szasza, Bexi, Reni és a sok imádott szereplőm és kedvenc történeteim megalkotója. 

Sajnos ez a programrész csak egy órás volt, pedig még háromszor ennyi ideig hallgattam volna a válaszait.
Kiderült a kedvenc szereplője, és még ezen kívül nagyon sok apró, de érdekes dolgot megtudtunk róla.
És igen, Bexi fanok, már megvan írva a sorozat 7. része, de sajnos mi se lettünk okosabbak a benne rejlő dolgokkal kapcsolatban.


A következő program a csúnya karácsonyi pulcsi verseny. Itt sem voltam elragadtatva, kicsit unalmas volt 30 ember pulcsiját végignézni és tapssal szavazni, de végül is nem volt vészes. De a nap legunalmasabb pontja SZÁMOMRA itt volt. 

Ezután jött a tompola, ahol 10 szerencsés nyertes volt, akik újborítós Leiner Laura könyveket nyertek, vagy Harry Potter kötetet. 
A tombola lezajlása után jött a fotózás, ahol jó hosszú sor keletkezett. Négyesével fotóztak. Szerencsés vagyok, mert közvetlenül Laura mellett ülhettem a képen. A fényképező kattintása után még egy kicsit beszélgetett velünk, kellemes ünnepeket kívánt. 

Hogy összességében mi a véleményem a napról? Megérte el? Jó volt e? 
A válaszom igen. Megérte felmenni emiatt Pestre. Megérte Leiner Laurával találkozni. Megért egy közös képet vele. És igen, jó volt.
Összességében tetszett, jó kis nap volt. Ha egyedül mentem volna, valószínű kevésbé tetszett volna, mert így a barátnőmmel sokkal élvezhetőbb volt. 

Alapjáraton mindenképp ajánlom, hogy ha tehetitek, menjetek el.
Felejthetetlen nap volt.

Mivel nem fogok hazudni, kimondom, amit gondolok; nem minden része nyűgözött le. Volt ami unalmas volt. Az eleje nem úgy indult, mint terveztem, de aztán jöttek a fantasztikus programok.

Félre ne értsetek, imádtam az egész hét órát, csak volt, ami kevésbé szórakoztatott.

#szeretjükazírőnőnket <3






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése