Leiner Laura - Valahol
Fülszöveg:
Márk vagy Tomi? Bexi sokáig azt gondolta, hogy ez a kérdés nem létezik: Márkkal való kapcsolata már a múlté. A legutolsó szakításuk óta eltelt időben Bexi élete végre nyugvópontra jutott, és ebben fontos szerepe volt Tominak is az Üres Utcák együttesből. A nyári turné azonban felforgatott mindent a zenészek életében.
Fesztiválok, koncertek, fülledt turnébusz, őrült bulik Aszádékkal, zsarolás… Valahol a Balaton-parton.
Annyi minden kavarog bennem a könyv kapcsán.
Egy szóval így mondanám; imádtam.
Hihetetlen, mennyire megtud minket lepni Leiner Laura. Mennyire rátudja venni a tinédzsereket az olvasásra. Mennyire megváltoztatja a dolgokat és mennyire eltudja érni, hogy új barátokat szerezz, akik ugyan csak kitalált szereplők, de te nem úgy érzed.
A sorozat legjobb részének mondom ezt az ötödik részt. Elképesztő, mennyire faltam a lapokat. Márkot már nem lehet jobban imádni, mert lassan kilövi az imádás mérőnket. A könyv hozta a szokott formáját, úgy megnevettetett, annyira jól esett.
"Körte és Daniella csendben bámulták a tévét, én pedig az ujjaimat tördelve minden egyes alkalommal összeszorítottam a fogaimat, amikor a gardróbból azt hallottam, hogy Márk mogyorót rág.
– Mi ez a hang? – nézett körbe Körte kizökkenve a filmből.
– Csótány – vágtam rá azonnal.
– Mi? – kérdezték egyszerre.
– Tele van a hotel. Láttam is – hazudtam . – Jó nagyok. És ropogtatnak.
– Ropogtat? Ropogtat a csótány? – meredt rám Körte unottan.
– Igen. Eszik az épületet – erősködtem, megpróbálva meggyőzni őket ezzel a baromsággal."
Sajnos nehéz úgy beszélni a könyvről, hogy ne legyen kicsit spoileres Bexi választása miatt, de én mégis leírom.
Vigyázz! Spoiler!
Bexi választása nagy szerencsénkre Márkra esik, így a történetben mindvégig aranyosabb a kapcsolatuk mint az összes eddigiben.
Ám az egészet titokban kell tartaniuk, még a barátaik és a menedzserük, Körte előtt is meg kell játszaniuk a csak baráti kapcsolatukat, ami miatt sokszor rosszul érzik magukat.
Nagyon aranyosak voltak, a közös, kettes jelenteikben, de mindemelett a megszokott humornak is sok sok helye volt.
"– Körte! – Mondjad, gyerek – szólt vissza derűs hangon. – Nagyon szeretlek, ugye tudod? – kérdeztem óriási gombóccal a torkomban. – Ezt most miért mondod? Le fog zuhanni a gép? – kérdezett vissza emelkedett, kissé hisztérikus hangon."
Annyira ajánlom ezt a részt, mint még egyik Bexi sorozat részt nem. A nyári, balatoni kiruccanásuk és a leírt forróság miatt hozott magával egy kis nyári hangulatot, de így, a hidegben is tökéletes pihentetést nyújtott számomra.
Humor, izgalom, szerelem, nyár, zene.
"– Én is szeretlek – suttogtam.
– Beka…én nem mondtam, hogy szeretlek – közölte szórakozottan, mire felröhögtem, és a nyakába fúrtam az arcomat. Hülye Nagy Márk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése