fülszöveg:
Átmenetiség. Ezzel a szóval jellemezhetném az életemet az utóbbi néhány évben. Átmenetileg dolgozom, amíg meg nem szabadulok innen. Átmenetileg a kisöcsém anyukája vagyok, mivel anyánk szart sem törődik velünk. És átmeneti csajszi vagyok, mert könnyen megkaphat bárki. Legalábbis a pletyka szerint.
Most éppen Drew Callahan átmeneti csaja vagyok. Ő az egyetemi futballcsapat sztárja, és körülrajongják. Gyönyörű és édes srác – és rejtőzködőbb, mint én. Ő vezetett be engem ebbe a hamis világba, ahol láthatóan ki nem állhatnak engem. És ahol mindenki akar tőle valamit. Bár az egyetlen dolog, amit, úgy tűnik, ő akar, az…
Én vagyok.
Már nem tudom, mit higgyek. Csak azt tudom, hogy Drew-nak szüksége van rám. És én mellette akarok lenni.
Mindörökké.
Oké. Legyünk őszinték. Szerintem a borító szörnyű. De most komolyan. Nem látnám szívesen ezt a borítót a könyvespolcomon. Épp emiatt volt, hogy a moly.hu-n keresgélve mindig átugrottam rajta, mondván ez biztos nem tetszene. Aztán hála a jó égnek újra rátaláltam, és most már jobban utána olvastam. Most elolvastam a tartalmát. Tudtam, hogy ez olyan, ami tetszene. Ezért letöltöttem. Oh, de még mennyire jól tettem.
A történet. Drew, a helyes, futballista srác megkéri Fablet, hogy játssza el a szülei előtt a barátnő szerepet. Pénzért. Ugyanis Fable híres volt, hogy a fél futball csapat átment rajta, mivel a lány szeretethiányos. Csakhogy a lánynak voltak otthon problémái, kezdve az anyjával, aki sosincs otthon, mindig a legújabb pasijánál van, otthon hagyva a két gyerekét. Ezért Fable gondoskodik öccséről. Épp emiatt nem akart eleinte belemenni az ajánlatba és elutazni hálaadás szünetében Drew szüleihez. De a pénz miatt úgy dönt, megpróbálja.
Drew családja rejtélyes. Az anyukája meghalt kiskorában, az apja pedig feleségül vett egy nőt, akit Drew teljes szívéből gyűlöl, egy adott ok miatt, ami a végén, csavarral megspékelve derül ki. Hogy a fiú elviselje ezt a pár napot, kiderül, hogy nagyobb szüksége van Fablera, mint gondolta. Egymásba szeretnek? Az álbarátnő helyett igazi barátnő lesz?
Drew családja rejtélyes. Az anyukája meghalt kiskorában, az apja pedig feleségül vett egy nőt, akit Drew teljes szívéből gyűlöl, egy adott ok miatt, ami a végén, csavarral megspékelve derül ki. Hogy a fiú elviselje ezt a pár napot, kiderül, hogy nagyobb szüksége van Fablera, mint gondolta. Egymásba szeretnek? Az álbarátnő helyett igazi barátnő lesz?
"Drew a nevemet suttogja, megcsókolom. Simogatom, keményebben markolom, sebesebben jár a kezem. Ha ma este csak kézi munkát csinálok, az sem baj. Tulajdonképpen tetszik is, hogy ilyen… tini módon viselkedünk. Felnőttek vagyunk, meztelenül fekszünk az ágyban egy gigantikus házban, bárhol kefélhetnénk, ahol kedvünk tartja. "
A karaktereket, vagyis a két főszereplőt a váltott szemszög miatt is, de teljesen a szívembe zártam és azonosultam velük. Szerethető karakterek. A családtagokról ezt már nem tudom elmondani...
Azt hittem ez egy átlagos romantikus NA könyv lesz, de mint kiderült, nem csak erről volt szó. A lelki megrázkódtatások, a szülők elhanyagolása és egyéb kemény témát boncolgatás miatt ez a könyv sokkal több, mint egy nyálas, édesbédes lávsztori.
A vége meglepett és nem számítottam rá, de aztán megláttam, hogy ez a könyv igazából egy többrészes sorozat, megnyugodtam. Még sokáig olvashatom Drew és Fable életét.
Milyen szóval jellemezném? Titokzatos? Rejtélyes?
A vége meglepett és nem számítottam rá, de aztán megláttam, hogy ez a könyv igazából egy többrészes sorozat, megnyugodtam. Még sokáig olvashatom Drew és Fable életét.
Milyen szóval jellemezném? Titokzatos? Rejtélyes?
"Nincsenek titkaim. A nagy túróst. Annyi titkom van, hogy rágondolni is félek"
Romantikus? Erotikus? Csodálatos?
"– Tudom, hogy holnap hálaadás meg minden, úgyhogy ezt a vallomást talán akkorra kellene tartogatnom. Az viszont teljességgel kizárt, hogy elmondjam a szüleim előtt, ezért most mondom el neked, hogy miért vagyok a leginkább hálás – suttogja a hajamba halk, mély, andalító hangján, amitől abban a hamis hitben ringatom magam, hogy túlságosan fáradt vagyok a vitatkozáshoz. Kinyitom a szemem, és vakon meredek a sötétbe. – Miért vagy a leginkább hálás? – kérdezem kásás hangon. Szeretném tudni, mit akar mondani, ugyanakkor félek is meghallgatni. Egy pillanatig nem szól, mint aki gyűjti a bátorságát, és összeszorul érte a szívem. – Érted. Azért, hogy itt vagy, hogy veled lehetek, hogy vigyázol rám még akkor is, amikor én mindent elkövetek, hogy elüldözzelek magamtól. – Elfullad a hangja, megköszörüli a torkát. – Érted vagyok hálás."Ajánlom mindenkinek, aki szereti az NA könyveket és akiket nem zavar az erotikus jelenetek leírása. Azoknak, akik szeretik a romantikus könyveket, egy kis izgalommal, drámával megfűszerezve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése