Fülszöveg:
Az olimpiai válogatóra készülő, tizenkilenc éves Kinsley Bryantnek úgy hiányzik Liam Wilder, mint púp a hátára, hiszen fontos lenne, hogy semmi ne vonja el a figyelmét a felkészülésről. Az Amerika kedvenc rosszfiújaként számon tartott Liam profi futballista, és minden megvan benne ahhoz, hogy a lányok szó nélkül ledobják magukról a textilt.
*Észbontóan jóképű – kipipálva.
*Olyan hátsó, amellyel képes összeroppantani egy parmezán sajtot (méghozzá a drágábbik fajtát) – kipipálva.
*Annyi magabiztosság, amennyivel képes lenne kiiktatni a Föld gravitációs vonzását – duplán kipipálva.
Ráadásul Kinsleynek szigorúan tilos Liamhez közelednie, aki maga a tiltott gyümölcs. Az edzője ezt világosan az értésére adta. („Próbáljatok csak meg közel kerülni Wilderhez a focipályán kívül, és olyan gyorsan repültök a csapatból, hogy időtök sem lesz megszámolni a tetoválásait!”) De Kinsley számára ettől csak még vonzóbbá válik a fiú. Sőt, mivel Kinsley már számba vette a látható helyeken lévő tetoválásokat, nem végez félmunkát, ha már belefogott. A saját szabályai szerint próbál közelebb kerülni Liamhez, aki elhatározza, hogy megismerteti a lánnyal a „csapatszellem” egy teljesen más értelmezését.
Nos, nem is tudom mit mondjak.
Ez a könyv nagyon rég megfogott a fülszövegével, de akkor még meg sem jelent. Amikor viszont kijött, és mindig szembejött velem a könyvesboltban, sose vettem meg. Nem is akartam, mert a borítója nem illik az én tizenéves tinédzser kezembe...
Viszont végre egyik nap rátaláltam, hogy lelehet tölteni, úgyhogy nem haboztam tovább. Letöltöttem. Három napba telt kiolvasnom.
Ez a könyv nagyon rég megfogott a fülszövegével, de akkor még meg sem jelent. Amikor viszont kijött, és mindig szembejött velem a könyvesboltban, sose vettem meg. Nem is akartam, mert a borítója nem illik az én tizenéves tinédzser kezembe...
Viszont végre egyik nap rátaláltam, hogy lelehet tölteni, úgyhogy nem haboztam tovább. Letöltöttem. Három napba telt kiolvasnom.
A történetben a legnagyobb szerepet ugyan a romantikus szál kapta, de mellette tökéletes párhuzamban olvashatunk a sportról, az álmokról, a küzdelemről.
Kinsley bekerült Los Angeles-i Főiskola, az ULA női futballcsapatába, ahol már júniusban kezdetét vette az edzőtábor, ahol a segédedző nem más, mint Liam Wilder.
Kinsley bekerült Los Angeles-i Főiskola, az ULA női futballcsapatába, ahol már júniusban kezdetét vette az edzőtábor, ahol a segédedző nem más, mint Liam Wilder.
"Magas, izmos, szexi világosbarna haj, és olyan tökéletes arc, ami sírásra készteti az embert. Ő volt az LA Stars sztárja és LA hivatásos rosszfiúja. Nem viccelek. Minden héten arról szóltak a hírek, hogy megint egy modell vagy színésznő oldalán látták kijönni egy bárból. Fiatal, jóképű, és gyakorlatilag bárkit ágyba vihet, akit csak akar."Liam és Kinsley kapcsolata az edzések és a flörtölések - Davis edző megtiltása ellenére - következtében egyre jobban kibontakozik. Erre rájön - az ilyen történetekből kimaradhatatlan szereplő - a csapatkapitány, Tara. A lány, a két fiatal karierrje rovásával próbál keresztbe tenni nekik, ami néhol már komolyabb problémákba ütközik.
Liam és Kinsley sok akadályt átvészelt, köztük a kapcsolatuk elejét, ahol még bujkálniuk kellett.
Az az igazság, hogy imádtam magát a történetet. Lekötött és rengeteg humor volt benne, ami sokat megnevettetett.
Ezt főleg Beccának, Kinsley újdonsült legjobb barátnőjének köszönhettem. Nagyon aranyos és szerethető, de vad személyiség. Nagyon sok jelenet volt vele és Kinsleyvel, amit mindig élvezet volt olvasni. Teljesen valós, és igaz barátság ami kialakult közöttük.
"– Holnap háromkor az ördöggel van találkozóm.Maga a könyv úgy kezdődik, hogy Kinsley rányit a barátjára, Joshra, aki éppen megcsalja. Josh a továbbiakban is szerepel a könyvben, ahol eleinte megpróbálja rendbe hozni a dolgokat a lánnyal, de későbbiekben máshogy alakul a dolog...
Becca összehúzott szemmel bólintott, és belépett a szobába.
– Nos, akkor úgy vélem, ma este Trónok harcát kellene néznünk arra az esetre, ha Tara megpróbálna végezni veled."
"- Nem, Josh. Elég legyen! - Ezúttal erősebben ellöktem magamtól. Barna szemét gyűlölet felhőzte. Egy másodperc alatt megváltozott a viselkedése."Alapjáraton ez egy szokásos romantikus, erotikus elég kiszámítható sztori, de én imádtam. Apropó erotika. Volt benne bőven, úgyhogy nem csoda hogy tizennyolc év felettieknek ajánlják, de hát manapság nincs szerelmi sztori szex nélkül.
"Elhúzódott, és kigombolta az inget, majd elhajította. Hatalmas izmai miatt agresszívnek, durvának és megszelídíthetetlennek tűnt. Napbarnított bőre kihangsúlyozta fekete tetoválásait. Szerettem volna kinyújtani a kezem, és végigkövetni minden egyes fekete vonalat."